MEGHÍVÓ SZÖVEGEK

MEGHÍVÓ SZÖVEGEK

Az oldalunkon találtok néhány ötletet az esküvői meghívó szövegére, de természetesen bármilyen egyedi, általatok írt, összeollózott szöveget is bátran küldhettek.

3  hasznos tipp az esküvői meghívó szövegezéséhez:

Kedves Ismerőseink!

Kedves Családunk, Barátaink: Násznép!

Rokonok, ismerősök!

Kedves Családunk és Barátaink!

001

A király legkisebb lányának Anitának kezét Tamás lovag nyerte el. Kézfogójukra a násznép messze földről hivatalos. Mátyás tiszteletes napok óta gyakorolja az imákat, a szolganép pedig feni a késeket. Az ökörsütéshez a kertben sátrakat állíttattak, és akár száz hordót is csapra vernek a jeles napon. Ezúton invitálunk hetedíziglen, hogy szem- és fültanúja legyetek annak, hogy az Úr 2021. évének július havának 7. napján megpecsételjük szerelmünket. 16 órakor az anyakönyvvezető előtt, majd 17 órakor a templomban töltjük el az eskü pillanatait. Ezt követően kezdődhet az örömteli vigasság a Fenyves Vendéglőben.

002

A nagy közönségsikerre való tekintettel örök életre meg kívánjuk hosszabbítani sokat próbált kapcsolatunkat, így a még sikeresebb folytatás érdekében 2021. július 7-én egymásnak az anyakönyvvezető, a pap és a násznép előtt örök hűséget fogadunk. Boldoggá tennél minket, ha családod kíséretében velünk együtt izgulnál, örülnél és ünnepelnél ezen a páratlan napon!
Hogy mikor és hol?
Polgári szertartás és vacsora: 2021. július 7. 16:00, Fenyves Vendéglő, Debrecen Diószegi – Panoráma út kereszteződése.

003

Amit eddig csak suttogtak, most valóság lesz, 2021. július 7-én összeházasodunk. Szeretettel várunk Téged és kedves családodat a Fenyves Vendéglőben tartandó polgári szertartásra és az azt követő vacsorára.

004

Anita, mint gyűrűs menyasszony és Tamás, mint boldog vőlegény örömmel tudatjuk, hogy 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatalban, majd 17 órakor Verestemplomban örök hűséget fogadunk egymásnak. Szeretnénk, ha megtisztelnél bennünket a jelenlétetekkel, majd közös életünk első óráit velünk töltenétek a Fenyves Vendéglőben.

005

Anita sokáig kereste a párját, de úgy tűnik nem árul petrezselymet többé! Tamás komoly ígéretet tett, hogy egy életen át párja lesz! Hogy ezt mindenki megtudja, hetedhét országra szóló vigasságot csapnak. A szertartás 2021. július 7-én a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében veszi kezdetét, majd közvetlenül utána a Fenyves Vendéglő oldalát rúgjuk ki mulatozás közben. Szeretettel várunk Benneteket!

006

Boldogan tudatjuk, hogy egymásban örök társra leltünk, ezért életünket összekötve 2021. július 7-én összeházasodunk. Szeretettel várunk a 16 órától kezdődő esküvőnkre a Verestemplomba, majd az azt követő vacsorára.

007

Csak neked áruljuk el, hogy maradék eszünket is elvesztve 2021. július 7-én megbilincseljük egymást. Szeretettel várunk e nagy napon, hogy szem- és fültanúja légy e világraszóló eseménynek. Az ég áldását kérjük 16 órakor a debreceni Verestemplomban.

008

Egyben kellünk? Egybekelünk! Gyere velünk, ünnepelünk: 2021. július 7-én 16 órára a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termébe majd a Verestemplomba menetelünk. Eztán pedig ebédelünk: a Fenyves Vendéglőben.

009

Elérkezett végre a napja, hogy összekössük életünket, hiszen már oly régen megtaláltuk az igazit. Örömmel tudatjuk tehát minden kedves rokonunkkal és barátunkkal, hogy 2021. július 7-én házasságot kötünk. Kérjük, tiszteljetek meg bennünket jelenlétetekkel, hogy együtt élhessük meg ezt a felejthetetlen napot! Egyházi esketésre 16 órakor a Verestemplomban, a polgári szertartásra pedig 17 órakor kerül sor a Fenyves Vendéglő kertjében.

010

Eljött a nap, amit annyira vártunk, kéz a kézben az oltárig meg sem állunk. Elmondjuk egymásnak, amit eddig is tudtunk, ezzel megpecsételjük további sorsunk. A nagy izgalomra együnk-igyunk egyet, sok szeretettel várunk Benneteket 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Fenyves Vendéglőbe kihelyezett esküvőnkre. A ceremóniát követő fergeteges mulatozáson is számítunk részvételetekre!

011

Ezen cédula mindenkori birtoklója szívéllyel értesíttetik, hogy egyrészről Kis Anita, mint gyűrűs menyasszony másrészről Nagy Tamás, mint boldog vőlegény 2021. július havának 7. napján a déli harangozás után nyolcadfél órával (16.00) a debreceni Verestemplomban megtartják frigyüket, és a házasság szent kötelékét választják. Ezen iromány olvasója ezennel feljogosíttatik a fennkölt ceremónián való részvételre, amely célból kéretik ünnepi gúnyáját felöltve, s szívét lelkét díszbe öltöztetve a fent nevezett helyen és időben tiszteletét tenni, majd a mulatságon részt venni.

012

Hódolva a hagyományoknak, és eleget téve az előzetes várakozásoknak 2021. július 7-én 16 órakor összeházasodunk a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd 17 órakor a Verestemplomban. Ebből az alkalomból szeretettel meghívjuk Önöket esküvőnkre és az ünnepi vacsorára a Fenyves Vendéglőbe.

013

Hosszú töprengés és próbaidő letelte után úgy döntöttünk, hogy a következő évtizedeket mindenképpen egymás mellett kívánjuk eltölteni. Szeretnénk, ha eme elhatározásunk megpecsételésének Ti is tanúi lennétek, ezért szeretettel meghívunk Benneteket a 2021. július 7-én 16 órakor a Verestmplomban, valamint a 17 órakor a Fenyves Vendéglőben tartandó esküvőnkre.

014

IDÉZÉS!

Összeesküvés alapos gyanúja miatt Kis Anita és Nagy Tamás ügyében a címzetteket a debreceni Polgármesteri Hivatalba 2021. július 7-én 16 órára kitűzött vallomástételre, valamint 17 órára a Verestemplomba eskütételre és az azt követő vacsorára megidézem.
Figyelmeztetem, ha az idézés ellenére nem jelenik meg és ezt alapos okkal előzetesen nem menti ki, vagy engedély nélkül távozik, illetőleg önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy nem tud mélyen hallgatni, a család az elvezetését rendelheti el. Ha a határnapot önhibáján kívül mulasztotta el, a határnappal szemben 8 napon belül részvét, rajongói vagy kárörvendő levél postázására kötelezzük. Ezt a kockázatot mi nem vállalván utasítjuk a debreceni Fenyves Vendéglő feltálalt étkek maradéktalan elfogyasztására! A kiadvány hiteléül: Anita és Tamás összeesküvők.

015

Itt van, eljött a nagy nap, amikor szív a szívnek hűséget fogad. Legyetek hát tanúi ezen eseménynek, s jelenlétetekkel tiszteljetek meg Bennünket. Szeretettel várunk Téged és Kedves Családodat 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében tartandó esküvőnkre majd az azt követő ünnepi vacsorára a Fenyves Vendéglőben.

016

Itt van, eljött végre a nagy nap mikor szív a szívnek örök hűséget fogad. Legyenek hát tanúi eskütételünknek.
Program:
Polgári szertatás: 15 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében
Egyházi szertartás: 16 órakor a Verestemplomban
Vacsora és mulatozás: 17 órától a Fenyves Vendéglőben.

017

Közhírré tétetik, hogy nagyságos Anita kisasszony és tekintetes Tamás úr az Úr 2021. esztendejének július havának 7. napján 16 órakor a Verestemplomban örök hűséget fogadnak egymásnak. Örömükre szolgálna, ha jelenlétével megtisztelné díszes ceremóniájukat.

018

Maradék eszünket is elveszítve úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező 100 évre örök hűséget esküszünk egymásnak. Ezúton hívunk és várunk a boldogító igen szem- és fültanújának, 2021. június 7-én 16 órakor a Verestemplomba és az azt követő ünnepi vacsorára, melyet a Fenyves Vendéglőben tartunk.

019

Még néhány nap… és 2021. július 7-én örök hűséget esküszünk egymásnak. E számunkra oly fontos esemény boldog pillanatait szeretnénk megosztani rokonainkkal és barátainkkal, ezért sok szeretettel várunk Téged és kedves családodat 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében tartandó esküvőre, valamint az azt követő ünnepi vacsorára.

020

Megtaláltuk egymást, és most már együtt táncolunk át az életen. Szeretettel meghívunk 2021. július 7-én a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 16 órakor kezdődő esküvőnkre. Reméljük velünk ünnepeltek a szertartást követően a Fenyves Vendéglőben tartott lakodalmunkon is!

021

Megtiszteltetésnek vennénk Ön és kedves családja jelenlétét egybekelésünk alkalmából 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében és az azt követő vacsorán.

022

Miután meggyőződtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb, a sikeres folytatás érdekében 2021. július 7-én összeházasodunk. Reméljük, velünk osztozol e Nagy Nap izgalmaiban és megtisztelsz minket jelenléteddel a ceremónián, majd az azt követő dínomdánomon.
Vendégvárás: 15:00-tól a Fenyves Vendéglőben
Templomi esküvő: 16.00-kor a Verestemplomban
Polgári esküvő: 17.00-kor a Fenyves Vendéglő kertjében

023

Nagy örömmel hívjuk meg Önt és párját a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő teremben 2021. július 7-én 16 órakor tartandó esküvőnkre, valamint az azt követő vacsorára.

024

Nemsokára eljön a Nagy Nap, mikor mindazok előtt, akik fontosak életünkben örök hűséget fogadunk egymásnak. Így hát szeretettel meghívunk családoddal együtt 2021. július 7-én 16 órakor az debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében tartandó esküvőnkre, majd az azt követő ünnepi vacsorára, hogy velünk ünnepeljétek ezt a kezdetektől fogva várt eseményt.

025

Örömmel adjuk hírül, hogy elhatároztuk magunkat, összeházasodunk! Boldogan kötjük össze örökre életünk, kedves Rokonaink, lelkes Barátaink és a Magunk legnagyobb örömére. Szeretnénk, ha velünk együtt izgulnál, örülnél és ünnepelnél ezen a páratlan napon! Nagy szeretettel várunk 2021. július 7-én 16 órakor a Fenyves Vendéglőbe kihelyezett esküvőnkre és az azt követő lagziba.

026

Örömmel értesítjük Önt és kedves családját, hogy örök hűséget esküszünk egymásnak, ezért szeretettel várjuk 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd a Verestemplomban tartandó esküvőnkön.

027

Örömmel értesítünk, hogy minden bátorságunkat összeszedve, 2021. július 7-én házasságot kötünk. Szeretnénk, ha osztoznátok e nap örömeiben, ezért szeretettel várunk Téged és családodat 16 órakor Verestemplomban valamint az azt követő ünnepi vacsorára.

028

Örömmel értesítünk, hogy összetartozásunk és közös jövőnk jegyében, egy várhatóan meleg nyári délutánon, 2021. július 7-én összeházasodunk. Örülnénk, ha ezen a napon együtt élnénk át a ceremónia megható és az ünnepi vacsora szórakoztató pillanatait. Szeretettel várunk a Fenyves Vendéglő különtermében megrendezésre kerülő polgári esküvőnkre és az azt követő vacsorára.

029

Örömmel tudatjuk, hogy az Úr 2021. éve július szent havának 7. napján FRIGYRE LÉPÜNK.
Templomi ceremónia kezdete: 16 órakor a Verestemplomban.
Polgári esküvő kezdete: 17 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.
Szeretnénk, ha ezen a számunkra oly fontos eseményen velünk lennének!

030

Örömmel tudatjuk, hogy megszületett döntésünk, miszerint szerelmünket és együttélésünket házassággal pecsételjük meg. Szeretettel meghívjuk Önöket, hogy vegyenek részt ezeken az ünnepélyes pillanatokon 2021. július 7-én 16 órakor a Verestemplomban. Ezt követően a Fenyves Vendéglőben vacsora vár bennünket, ahol zeneszó mellett szeretnénk minden szerettünkkel együtt mulatni. Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

031

Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy mi legyen a meghívó szövege. Pedig olyan egyszerű. Egymásra találtunk és magunkra leltünk. Szeretjük egymást. Jó együtt. Ezt szeretnénk Veled megünnepelni 2021. július 7-én 16 órától a Verestemplomban. A hivatalos ceremóniát vacsora követi, utána pedig buli ezerrel. Várunk szeretettel!

032

Szeretettel küldjük meghívóinkat szerte az országban, hogy legyetek részesei esküvőnknek 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, 17 órakor a Verestemplomban, majd az ezt követő vacsorán. Szeretettel várunk Téged és a családodat!

033

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, legyenek velünk életünk legszebb perceiben, 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd 17 órakor a Verestemplomban tartandó esküvőnkön, és az azt követő vacsorán.

034

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, és 17 órakor a Verestemplomban tartandó esküvőnkre.

035

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, legyen velünk életünk legszebb napján, 2021. július 7-én 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, ahol örök hűséget fogadunk egymásnak. A szertartásokat követően koccintsanak és mulassanak velünk a Fenyves Vendéglőben.

036

Szeretettel meghívunk, hogy velünk örüljetek, mikor 2021. július 7-én 16 órakor az debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd a Verestemplomban végleg összekötjük életünket. Közös életünk első óráit töltsétek velünk a Fenyves Vendéglőben egy vacsorával egybekötött mulatozáson.

037

Tudjuk, hogy sok férfit és nőt taszítunk ezzel a kétségbeesésbe, de úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. E jeles esemény 2021. július 7-én lesz 16 órakor az debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd 17 órakor a Verestemplomban. Szeretettel várunk benneteket az esküvőre és az ezt követő vacsorára!

038

Titkunkat elmondjuk, függetlenségünket házasságra cseréljük 2021. július 7-én 16 órakor a Fenyves Vendéglőbe kihelyezett esküvőnkön. Kérünk, hogy időben jelezzétek részvételi szándékotokat!

039

Vannak pillanatok, amikor azt szeretnénk, hogy bárcsak az egész világ osztozna örömünkben. Mi ennél szűkebb körre gondoltunk… Rátok!
Ezért sok szeretettel várunk Téged és egész családodat a 2021. július 7-én 16 órakor a Fenyves Vendéglőben tartandó vacsorára, ahol hajnalig tartó fergeteges mulatozásba kezdünk megünnepelvén egybekelésünket.

040

Úgy döntöttünk, hogy együtt kerekezünk tovább az élet rögös útjain és 2021. július 7-én házasságot kötünk. Szeretettel várunk 16 órára a Verestemplomba, majd az ezt követő mulatozásra, a Fenyves Vendéglőbe.

041

Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, s e nemes napon, 2021. július 7-én házasságot kötünk. Szeretnénk, ha Ön és kedves családja osztozna velünk a nap örömeiben, izgalmaiban és megtisztelnének jelenlétükkel 16 órakor a debreceni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében majd 17 órakor a Verestemplomban tartandó esküvőnkön, és az azt követő vacsorán a Fenyves Vendéglőben.

042

Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az „én sose adom be a derekamat” című fejezetnek és 2021. július 7-én önként és dalolva összekötjük életünket. Ezúton meghívunk Téged és a családodat, hogy legyetek szem-és fültanúja ennek a nem mindennapi eseménynek. Egyházi esküvőnket a Verestemplomban tartjuk 16 órakor, majd 17 órakor az anyakönyvvezető előtt mondjuk ki a boldogító igent. Ezt követően féktelen mulatozásba kezdünk, és számítunk ebben is rátok.

043

Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk vadházasságunknak, és 2021. július 7-től már hivatalos formában is összetartozunk. Kedves rokonaink és barátaink társaságában szeretnénk ezt megünnepelni, ezért mindenkit szeretettel várunk debreceni Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében 16 órakor kezdődő ceremóniára. Hogy ne gyertek hiába, ezt követően vendégül látunk benneteket a Fenyves Vendéglőben tartandó dínomdánomon.